EGY CEREMÓNIAMESTER a sok közül aki még fiatalon kezdett esküvőzni. Akkor mikor még mamut meg dínó volt a háziállat.

Pár szóval… Hogy péntek 13-án születni szerencsés dolog-e ?  Szerintem igen. Persze ez önmagában csak egy érdekes babona,  és bizony tennem is kellett nem is keveset azért, hogy  nagyon szerencsésnek mondhassam magam. Mert szerencsés vagyok. Azt csinálom amit imádok, ami örömet okoz nekem is, ami több mint munka. Szenvedély.
Szitás Róbert Szitu Ceremóniamester

Persze most következhetne a papolás hogy én már levezettem több mint 900 esküvőt, meg hogy a világ királya vagyok, de nem. Mitől lennék és főleg kinek a legjobb vagy legszebb, és persze a legokosabb ? Ugyan már. Totál nem vagyok mindenkinek jó választás. Vannak akik imádnak, és vannak akik élve elásnának a stílusom miatt, és ez így is van jól. Azok a házasulandók szokták letenni mellettem a voksukat, akik stílusban és habitusban hasonlóak hozzám. Akik nem szeretik a merev eleganciát, a sablonosságot, ugyanakkor a stílustalanságot a primadonnáskodást is kerülnék. Akik a laza kommunikációt, a kötöttségektől mentes műsorvezetést, és nyomokban a humort is kedvelik az esküvőjükön. Persze ezek itt csak leírt szavak, mint ahogy az életben számtalan más platformon tapasztalhatjuk a megkreált vetítést. Én nem ettől leszek szimpatikus vagy éppen nagyon nem. Hanem attól hogy leülünk egy kávé mellett, és a kötelező pofavizit alkalmával élesben eldől hogy van e tartalom a duma mögött. Ott lehet pontot tenni a nagy kérdésre, hogy a pali a hozadéka vagy a deficite lesz e a rászánt pár órádnak. Aztán ha oké akkor közösen futunk neki az esküvőnek, ha meg nem oké akkor mindenki eltolja a bringát hazafele, és ha szerencsém van nem a szemembe mondják hogy ezt a majmot biztosan nem..

Egy vagyok a sok Ceremóniamester közül / nem, nem Vőfély, az egy másik kávéház /, csak kicsit más, mint ahogy ezt persze mindenki elmondhatja magáról.   Ahogy ezt általában magamról meg szoktam fogalmazni, ” Nem vagyok szebb, okosabb és ügyesebb, mint a többi Ceremóniamester, viszont egy teljesen sajátos stílust képviselek, amely szerencsére nem másolható és utánozható, mivel születési rendellenességként kaptam az élettől. ”
Az improvizáció a lételemem, nem szeretem a kötött szövegkörnyezetet – leszámítva az esetleges standard momentumokat és a megrendelő külön kívánságait. Hiszem hogy nem vagyok sok, és egyben kevés sem a rendezvényeken. Éppen annyira vagyok észrevehető, amennyit az esemény megkíván. Arány és arányosság, ez az egyik legfontosabb ismertetőjele a munkámnak.

Ti finanszírozzátok az eseményt, rólatok és a vendégeitekről szól az egész akkor miért én lennék a fókuszban ? Nem én vagyok a fontos mint személy, hanem az, hogy milyen vagyok. Pontos, ápolt, megfelelően viselkedni és kommunikálni tudó valaki, aki tapasztalati úton már akkor látja maga előtt az esküvődet, mikor te még csak elképzelni kezded.  De amit én látok, azt megosztom veled, így az elképzeléseid valósággá válnak könnyedén. Annyit és annyiszor beszélek veled amennyit igényelsz. Ez nincs díjazáshoz kötve. Egyszínű mezben focizunk az esküvőd napján, így ha jó csapatot alkotunk akkor hozzuk a kötelező győzelmet. Nem tudnám megmondani amúgy, hogy milyen vagyok, azt döntse el mindenki az alapján amilyennek lát..

Amolyan stand-up szolgáltatóként tartanak számon – legyen szó akár hagyományos ritmusú esküvőről vagy a legelegánsabb party jellegű rendezvényről, a kommunikáció milyensége a megrendelő kívánalmai szerint alakul. Kizárólagosan részletes forgatókönyvezés alapján dolgozom, nálam az „így szokás”, az „így kell lennie” és az „ez csak úgy lesz jó” tartalmú mondatok nem divatosak. Mindenkinek van egy sajátos elképzelése a saját esküvőjéről, miért ne lehetne a kedve szerint  ? Átbeszéljük, aztán a számotokra legmegfelelőbb verziókat figyelembe véve futunk neki az esküvőnek.

Csupán opcionálisan mondok el dolgokat – ha igénylitek – aztán vagy elfogadjátok a tanácsot vagy nem, a döntés legyen a ti kezetekben…

Ennyit rólam dióhéjban, a többi meggyőzőbb lehet egy személyes találkozó alkalmával.

A munka minőségén túl fontos dolog a megjelenés, a viselkedés és tetszik, nem tetszik, kardinális kérdés az alkoholfogyasztás is a szolgáltatói oldalról. Barokkos túlzás volna ha absztinensnek állítanám be magam, de alkoholt munka közben soha nem fogyasztok.

Kérj tőlem ajánlatot most és add meg elérhetőségeidet, visszahívlak!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás